003

Ha valami szar, akkor szar. Az élet nem kívánság műsor. De azt, hogy te hogy éled meg a mindennapjaidat, hogy élsz, azt már csak is te választod meg. A sok rossz dolog a környezetedben rányomja a pecsétet a kedvedre, napodra, és sokszor úgy érzed, hogy már nincs kedved semmihez, egyszerűen nincs az ami boldoggá tenne, vagy amiért érdemes nevetni. Ha azt mondom hiba, egytől egyig mindenkinek eszébe jut valami, vagy valaki. Nekem ezesetben mindkettő.
Átlagos tini lányként én is elkövettem egy hibát. Nem cigiztem, nem loptam, ittam vagy csaltam. Szimplán azt hittem szerelmes voltam. Elég kemény suliba jártam, így már az elején éreztem hogy nem az én műfajom lesz. Próbáltam olyan dolgokat keresni akkor az életemben ami kirángat a szürke hétköznapokból. Nehezen barátkoztam, sosem volt elég önbizalmam, így ez megnehezítette azt, hogy bárkinek is megnyíljak. Barátnőm mindig is a fiúk középpontjában szeretett lenni, így néha nekem sem volt más választásom. Így ismerkedtem meg Tod-dal, aki alattam járt egy évfolyammal. Észre sem volt vehető a korkülönbség, mégha egy évről is volt szó, hiszen én magam is éretlen voltam, így nem volt nehéz egymásra találnunk. Egyre többet beszélgettünk, de nem is azért mert bármit is akart volna, hanem mert szerelmes volt a nála 3 évvel idősebb nővérembe. Amikor ezt elmondta, szinte sokk ért. Csalódás. Hogy lehet valaki annyira szerelmes, hogy még a pasi akibe kezdett beleszeretni, még az is a nővérébe szerelmes...
Egyre többet beszéltünk, szinte mindenről el tudtunk beszélgetni. Nagyon rossz volt hallgatni tőle, hogy a nővérem mennyire csodás, okos és tökéletes. Aztán mintha minden megváltozott volna bennem. Elmentünk a sulival síelni, és ott.. Ott szinte az egész életem megváltozott, de nem Tod miatt. Akkor értettem meg hogy a hiba az életemben csak is ő lehet amikor megláttam valakit, aki tudtam hogy már akkor, ott, örökre belém forrt. Éreztem hogy olyan lesz mint egy tetoválás, amit nem tudsz lemosni magadról. De a legrosszabb, hogy nem is akarod..
Hirtelen Tod már nem is érdekelt annyira.
Ő is síelni jött, ott ült a buszon leghátul a fiú bandában. Elbúcsúztam indulás előtt anyától, 6 nap volt a síszünet, és mivel anya azt hiszi ilyenkor hogy rallyzok a pályán és kezem lában eltöröm, így mindig úgy búcsúzik el, mintha valójában sosem térnék vissza. Tehát majdnem én voltam az utolsó aki felszállt a búcsúzásból a buszra, mert az utolsó éppen Amy volt. Tipikus.
Olyan boldogan lépkedtem fel a lépcsőkön, életem legszebb hete mindig a síelés a volt sulimmal. Amikor felértem a lépcsőn, egyből őt láttam meg. Ott volt. Ott ült James, és engem nézett. Lefagytam, és már csak arra lettem figyelmes hogy Bonnie kiabál hogy "itt ülök Carol, gyere már" Ő volt az aki által megismertem Tod-ot és mostmár ő az aki által az egész busz tudta az én nevemet.
Az út ami nem is mondható rövidnek, méghosszabbnak tűnt. Pont mögöttem ült James, és vonzott az hogy ránézzek. Magamra kellett szólnom, hogy ne forduljak hátra és ne bámuljam őt. A legnehezebb dolog volt számomra akkor. Mintha napokig utaztunk volna, mire végre megérkeztünk. Hagytam a tömeget leszállni. Utálom a tömeget, utálom az embereket akik tömegben nyomorognak, és utálom ha lassú vagyok és nem tudok mozogni az emberek miatt. Mire már én is álltam volna fel, kiléptem a buszon a kis folyosóra, csak akkor észletlem hogy mégsem vagyok egyedül, mikor a fejem koppant valamivel... vagy valakivel. Irtózatos mentegetőzés után, azután hogy levörösödtem, hogy egy vad erdei róka megirigyelt volna, mégjobban zavarba ejtett az hogy nem is akárki volt az. Hanem a vonzó idegen. Remek, gondoltam. Faszán bemutatkoztam. Olyan gyorsan szaladtam le a buszról, hogy hálistennek nem is hallottam, hogy mondott e még valamit vagy sem. Nagyon örültem a szünetnek amit megérkezésünk után adtak nekünk a kipakolásra. Folyton az ő illatát éreztem magamon amit ütközésünk által vett át a ruhám, láttam előttem hogy a szinte fekete szeme és a tökéletes mosolyoja 5 centire van tőlem. Te jó ég még most is piros vagyok. Nem tudtam nem rá gondolni, főleg nem az első este után....