Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

001

2016-12-29

Ne bízz a kígyóban, ne bízz a kígyóban! –kiabált Amy álmában, én meg azt se tudtam hol érjek hozzá, hogy az orromat be ne verje a nagy kapálózásban.
-Itt vagyok, figyelj rám, nézz rám, ne gondolj semmire, csak rám koncentrálj! Nyugtattam hevesen, de ő csak kapkodta a levegőt és folyt a könnye. Amy gyakran álmodik rosszakat, ha szabad így fogalmaznom, bár a rettenetes és a vérfagyasztó szó illett volna rá a leginkább.
Emlékszem, hogy az álmai a szüleink válása után kezdődött, 1-2 évre rá, amit ha tényleg így lenne, meg is értenék. Én akkor voltam 6, ő 8. Egy első osztályba menő kislány mit fogna fel mindebből? Nővérem már akkor is okos és talpraesett volt, vágott az esze már akkor is, nem véletlen hogy jogra jelentkezett. Volt a válásban minden; fenyegetés, csalások tömkelege, egymás után nyomozgatások, millió de millió hazugság, és a tipikus "hazudtam amikor igent mondtam Isten színe előtt" veszekedések. Egy szóval: nem volt szép. Édesanyám próbált minket óvni, de minden megmaradt bennem, minden ami rossz. Talán Amynek is innen erednek az álmai, másra nem is tudok gondolni.
Még meg sem születtem, mikor apám azt mondta, hogy nem leszek a lánya, hogy sosem kellek majd neki. Anyukám már akkor egyedül nevelte Amyt, apám folyton eljárt otthonról, hol hazajött, hol nem. Ha otthon volt, folyton rá kellett szólni, hogy foglalkozzon a gyerekkel, csinálja meg ezt, csinálja meg azt. Bezzeg amikor gyereket kellett csinálni, azzal nem volt gond. Az emberek gonoszak. 2 szabad évet adtam nővéremnek, aztán megérkeztem én. Apám fergeteges gyerekváró mondata ellenére rendkívül örült a családdal, miután korszülött bevonulásom ellenére a nővérek 1 hónap után kiengedtek a kórházból.
Nagy volt az öröm. De vajon mit jelent egy ember számára az öröm és mégis meddig tart? Örülni és boldognak lenni ugyan az? Örülni egy szép szónak, kocsinak, ajándéknak, vagy egy lánynak.. Férfiak számára ez majdnem mind hasonló. Apámnál sem volt ez másképpp. Nagy öröm, új baba, új szaros pelenkák, újabb és mégtöbb álmatlan éjszaka. Tehát az öröm hamar eliszkolt és jött a piszkos valóság. Jöttek a problémák, és a köztudott problémát megoldó sör... aztán még több sör, és a sört felváltotta a nyers alkoholmánia.
Anyukám sosem így próbálta megoldani a prolémát, aminek ma egészségesen nagyon örülök. Apukám mindig is könnyen felidegesíthető típus volt. Nem volt türelme hozzánk, a kis gyerekkacajt legtöbbször tekintélytparancsoló férfi hang váltotta fel, Hogy ezt az ő házasságuk mikor hogy viselte meg, azt én nem tudhatom, de amire mindig figyelni kell, az egy kisgyerek. Amit kiskorodban felveszel, azt életeden keresztül magaddal cipeled, legyen az rossz, vagy szép emlék.
Amy is vitt magával a rosszból, melyeket úgy próbál feldolgozni, hogy az agya este újraéli a történteket. De manapság ez egyre különösebb, egyre rosszabb... Arra lettem figyelmes, hogy nem a múltat, hanem valami olyasmit kreál a fejébenami egy bizonyos időn belül létrejön vagy megalakul...

Hozzászólások (0)